Súlyos fogyatékosság esetén adható adókedvezmény

Sokan 5 évre visszamenőlegesen szeretnék kérni a súlyosan fogyatékosoknak járó adókedvezményét. Ezen adókedvezmény igénybevételének számos jogszabályi feltétele van, amelyeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy az adókedvezményt igénybe lehessen venni.

A kedvezmény igénybevételéhez szükség van orvosi igazolásra, a kedvezményt ugyanis kizárólag a súlyos fogyatékosságban szenvedő magánszemély vonhatja le a saját összevonás alá eső jövedelme utáni adó összegéből.

Csak az tud adókedvezményt igénybe venni, akinek adója is van, azaz visszamenőlegesen az elmúlt 5 évre (2008-2012) adott le személyi jövedelemadó-bevallást és abban olyan jövedelmet szerepeltetett, amely után adófizetési kötelezettsége is keletkezett. Adókedvezményt csak adóból lehet igénybe venni, az nem támogatás, hanem az adózó által korábban bevallott és megfizetett adó erejéig önellenőrzés benyújtásával vehető igénybe. Ez vonatkozik az idén beadott 1353 számú bevallásra is, amelyben a 2013-as adóévről számolunk el.

Az adózás szempontjából súlyosan fogyatékosnak tekinthető, aki az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendeletben szigorúan felsorolt betegségek valamelyikében szenved, továbbá aki rokkantsági járadékban részesül.

A fenti rendelet mellékletében meghatározott betegség, illetve fogyatékosság megállapítására, és az állapot végleges vagy átmeneti jellegének meghatározására szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa jogosult Az igazolás kiadására pedig a szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa vagy a jogosultságot megállapító orvosi dokumentáció alapján a beteg háziorvosa jogosult.

A súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló egészségügyi miniszteri rendelet [49/2009. (XII.29.) EüM rendelet] alapján az igazolásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

-a súlyosan fogyatékos személy személyazonosító adatai, lakóhelye, adóazonosító jele
-az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma
-a súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítása
-ideiglenes igazolás kiállítása esetén az igazolás hatályának megállapítása
-az igazolás kiállításának dátuma
-az igazolást kiállító szakorvos/háziorvos aláírása

Az összevont adóalap adójának összegét csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (személyi kedvezmény).

Az adó összege mindazokra a hónapokra csökkenthető, amelyekben a fogyatékos állapot legalább egy napig fennállt. A bevalláshoz az orvosi igazolást nem kell csatolni, csak megőrizni. Akinek az állapota végleges és korábban már kiadták az erről szóló igazolást, nem kell új igazolást kérnie, kivéve, ha II. típusú diabetesesbetegségben szenved.

A kedvezmény igénybevételének jövedelemkorlátja nincs!

Az adókedvezmény igénybevétele az ’53-as személyijövedelemadó-bevallásban történik, azaz 2013-ra a 1353 számú bevallásban érvényesíthető, melynek benyújtási határideje: 2014. május 20. Visszamenőlegesen 5 adóévre (2008-2012) is érvényesítheti a kedvezményt az, aki az összes, előbbiekben felsorolt feltételnek megfelel, és korábban ezt nem tette meg. Ehhez a korábbi évekre benyújtott személyijövedelemadó-bevallás önellenőrzésére van szükség, amely az adott évre vonatkozó ’53-as bevalláson tehető meg.

Az adókedvezmény igénybevételét az adóhivatal ellenőrizheti, így az adózó felelőssége, hogy megítélje, valóban minden törvényi feltételnek megfelel és jogszerűen veszi igénybe a kedvezményt. Amennyiben a NAV ennek az ellenkezőjét állapítja meg, akkor az adózó a jogosulatlanul igényelt összeg 50%-áig terjedő adóbírsággal sújtható.

Tags

top