Dorka új életmódja

2006.03.27 - 00:00 - Dr. Holics Klára

Csak 3 nap telt el a beszélgetés óta, de a gyerekek már alig várták, hogy újra együtt lehessenek. Az egyik napon Bence miatt maradt el a találkozó, mert egy-egy komoly dolgozatírásra kellett felkészülnie, a másik napon pedig Dorka volt hivatalos az újonnan megismert gyógytornász nénihez, akivel Katáék ismertették össze. Már az első találkozásnál annyira élvezte, hogy az orvos papa magyarázatának köszönhetően minden gyakorlatnak az értelmére és fontosságára pontosan emlékezett, így a gyógytornásznak csak a kezelések technikáját kellett neki megmutatnia. Ezáltal már az első foglalkozás is sokkal hatásosabb volt, mint azt valaha is elképzelte volna.

Másnap délután édesanyja alig hitt a szemének, amikor váratlanul bekukkantva Dorka szobájába, ott látta kislányát az inhalátor előtt ülni és éppen a flutter fújásával volt elfoglalva. Egy szót se szólt, csak halkan becsukta az ajtót, nehogy megzavarja őt foglalatosságában. Ilyen csoda is ritkán fordult elő!

Figyelmeztetés és nógatás nélkül kezeli magát! - ámuldozott magában.

Dorkában nagyon nagy elhatározás született, amióta ilyen sokat megtudott a mukoviszcidózisról. Csak nem fogja hagyni, hogy ez a kéretlenül veleszületett elváltozás erősebb legyen nála és a saját nemtörődömsége miatt legyőzze őt! Miért legyen ő gyengébb akaraterejű, mint a Bence, aki lám, épp hogy megtudta, hogy mukós, máris kijelentette: minden erejével harcolni fog ellene! Hiszen az élet olyan szép és tele van érdekesnél érdekesebb dolgokkal és ahhoz, hogy ezeket mind zavartalanul élvezni tudja, a nap 24 órájából csak két-három órát kell az egészsége megőrzésére fordítani!- Hát az csak nem olyan képtelenség, amit ne tudna megtenni!?

A beszélgetésekből megértette: arról, hogy ő ezzel az elváltozással született, senki sem tehet. Amikor nagy ritkán a kórházi rendelő folyosóján üldögélt az ellenőrző vizsgálatra várva, a legtöbb esetben zsúfolásig meg volt tömve gyerekekkel körülötte minden szék és talpalatnyi hely. Ki vastag üvegű szemüveggel várakozott a szemészeti vizsgálatra és látszott, hogy rossz szeme miatt alig mer édesanyja közeléből elmoccanni, ki mint egy nagy felfújt ballon üldögélt sorára várva, kórosan elhízva a hormonok hibás termelődése miatt. A padsor másik oldalán sérült idegrendszerű, mozgásképtelen, vagy éppen értelmi fogyatékossága miatt megfékezhetetlen gyermekek sorát látta. Amíg ott kelletlenül üldögélt, mert édesanyja erélye végül időnként mégiscsak elérte célját, soha nem gondolt arra, hogy mi lenne, ha ő lenne ezeknek a gyerekeknek a helyében! Pedig ha végig gondolta volna, talán már akkor másképp állt volna hozzá saját betegségéhez.

De most, hogy Kata papája elmagyarázta, hogy a mukoviszcidózist nagyon szépen karban lehet tartani, és ha az ember minden tanácsot megfogad, akkor épp úgy élhet, mint a többi gyerek, iskolába járhat, sportolhat, szórakozhat, ellentétben a kórházban látott sok más gyerekkel, akkor már kezdte egy kicsit más szemszögből látni a világot. Csinos, értelmes arcocskája van, -nem torz, mint a tolókocsiban látott kislánynak és igaz, hogy egy kicsit soványabb a kelleténél, de egy új életrendre való áttéréssel, bizonyára majd ezen is fog tudni változtatni.

A tüdejét sokkal jobb állapotba lehet még hozni, -ezt rögtön megérezte, amikor a megtanult gyakorlatokkal már az első napon jó sok váladékot varázsolt elő a hörgőiből. Jövő héten el is fog menni a rendelésre, hogy leellenőrizzék, hogyan és milyen gyógyszereket szed, - azt se bánja, ha a doktornéni megmossa a fejét az eddigi hanyagságáért. -Igaza lesz, ha ezt teszi - gondolta a benne is felébredt önbírálattal, - elég buta voltam, hogy ilyen ostobán elutasítottam mindent!

Már az első adandó alkalommal, Kata édesapjának tanácsa szerint, nekilátott, hogy megcsinálja a heti órarendjét. Maga is nagyon kíváncsi volt, hogy ha megpróbálja idejét egy kicsit összefogottabban beosztani, vajon mire mennyi idő jut majd.
-Hétfőn hat órám van az iskolában, kettő is lesz, mire hazaérek. Fél háromra befejezem az ebédet, nem fogok közben túl sokat mélázgatni, legfeljebb anyu kíváncsiságát elégítem ki és elmesélem mi volt a suliban. Háromig „ejtőzőm”, esetleg egy kicsit ledőlök, hogy jól ellazítva izmaimat kipihenjem a délelőtti felelés izgalmait.

-Háromkor aztán elő az inhalátor, a só, a flutter és nekilátok annak, amit eddig a legtöbbször ellazsáltam. 25-30 perc inhalálás, váltogatva a flutterrel és akkor még mindig marad egy félóra a légzőgyakorlatokra. Fél öttől jöhet a tanulás. Ebben is igyekszem egy kicsit összeszedni magam. Ha tiszta a tüdőm és van elég oxigénem, akkor az agyam is sokkal jobban fog -ezt hallottam egyszer a doktornénitől is. Akkor nem fogok a könyveimre ráborulva elaludni, ahogy bizony eddig sokszor előfordult. Hat órától pedig szabad a pálya!

Először a futást fogom megszervezni, ahhoz nem kell más, csak a terep és én. Nagyon szeretném, ha utól tudnám érni Kata erejét és a későbbiekben már együtt tréningezhetnénk. De semmit sem szabad egyszerre akarni. Megfogadom a tanácsot, és fokozatosan fejlesztem az izmaimat. Kata édesapja is arra figyelmeztetett, hogy először a tüdőm kitisztítását kell elérnem és csak azután kezdhetek hozzá a testem erősítéséhez.

-Ha a tüdőm tele van, és én mégis erőltetem a mozgást, csak ártani tudok magamnak! A mozgásnál ugyanis az izmaim egyre több oxigént akarnak kapni, hogy teljesíteni tudják feladatukat, de ha a tüdőm tele van váladékkal, akkor ez megakadályozza, hogy az oxigén bekerüljön a vérkeringésembe. Ilyenkor az izmok a tápláló oxigén nélkül nem hogy erősödnének, hanem egyre jobban kimerülnek. Ez oda vezet, hogy hiába erőltetem a mozgást, azt egyre kevésbé fogom bírni.
-Ezért most egy-két hétig csak a tüdőmmel foglalkozom. Azt fogom olyan állapotba hozni, hogy utána nyugodtan kezdhessem el a testem erősítését.
-Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy az evéssel is többet kell törődnöm. Be kell vallanom, hogy elég válogatós vagyok és inkább csak azt eszem meg, ami a fogamra való. Kata papája arról is beszélt, miért fontos a jó táplálkozás. Remélem, nem sokára megkapom azt a “diétás füzetet” is, amiben benne van, hogyan kell megválogatni az ennivaló féleségeket, hogy azt a sok energiát, amit a testünk karbantartására fordítanunk kell, a lehető legjobban biztosítsuk.

Mikor Dorka idáig jutott gondolataiban, egyszerre egészen más embernek kezdte érezni magát. Ráébredt, hogy önmagáért, csak egyedül ő, önmaga tehet meg mindent.

Se anyu, se apu nem pótolhatja azt, amit ő elmulaszt! Az igaz, hogy szülei nagyon sok segítséget tudnak nyújtani: beszerzik a gyógyszereket, az eszközöket, hozzák-viszik, ahová csak kell, igyekeznek a széltől is óvni, megpróbálják teljesíteni minden kívánságát - csak a legfontosabbat, az egészsége megőrzéséért szükséges tennivalókat nem végezhetik el helyette!

Amióta erre rádöbbent, sokkal érettebbnek, felnőttebb gondolkozásúnak érezte magát. És ez az elhatározásaiban is segítette. Most nem anyuék erőltettek rá valamit, nem ők noszogatták, hogy térjen már észhez, hanem saját maga döntött úgy, hogy ezt helyezi élete középpontjába. Nem dugja fejét struccként a homokba, nem hallgatja el a társai és tanárai előtt panaszainak valódi okát. Ellenkezőleg, ki fogja vívni tiszteletüket és becsülésüket azzal, hogy nyíltan vállalva a rámért nehézségeket, megmutatja mindenkinek: nem hagyja legyőzni magát!

Ebben szintén az orvos papa szelíd szavai erősítették meg, amikor első nap hazafelé, beszélgetés közben egyszercsak azt mondta neki: - „Kislányom, jó lenne, ha tudnád: azzal, hogy te mucoviscidózisosnak születtél, te nem kevesebb vagy, mint más, hanem sokkal több értékkel rendelkező emberke. Neked az életben nem csak azokat az akadályokat kell legyőznöd, amelyek leküzdésére általában minden ember kényszerül, hanem ennél sokkal többet. Több erőre van szükséged, több fegyelemre és akaraterőre, mint a többieknek és akiben ezek a tulajdonságok megvannak, az sokkal több értéket képvisel! Ne szégyelld, hogy te a mucoviscidosis terhével jöttél a világra, ez nem a te választásod volt. Légy inkább büszke arra, hogy ezzel együtt megállod a helyed a világban, és inkább azokat tekintsd sajnálatra méltó embereknek, akik az ingyen kapott egészségükkel büszkélkedve elfordulnak azoktól, akiket inkább csodálniuk kellene!”

Ezt a néhány mondatot legszívesebben leírta volna magának. Szívesen kitűzné íróasztala fölé, hogy soha ne feledkezzék meg róla. De ha ezt nem is tette, azon lesz, hogy a jövőben ennek a szellemében gondolkozzon. Itt volt az ideje, mert eddig egészen másképp élt.

Eddig minden olyan esetleges volt az életében. Reggel az utolsó pillanatig aludt, úgy kellett sokszor édesanyjának kipenderíteni az ajtón, hogy el ne késsen az iskolából. Hogy kezelje önmagát, az meg sem fordult az agyában. Persze emiatt az órák alatt a legtöbbször rájött az erős köhögés. Volt, hogy az egyik tanár ki is küldte az osztályból, hogy köhögje ki odakint magát, és ne zavarja az órát. Egy másik tanár pedig azt kérdezte, hogy tehetik meg a szülei, hogy ilyen „megfázott” állapotban elengedik az iskolába? Ezek a megjegyzések természetesen nagyon bántották, de ahelyett, hogy ezt megbeszélte volna a szüleivel, vagy tanácsot kért volna a gondozó orvostól, minden erejét arra igyekezett fordítani, hogy palástolja tüneteit, visszatartsa köhögését az órák alatt. Kicsiket lélegzett, igyekezett nem sokat mozogni, sokszor még a beszédét is visszafogta, nehogy megremegjen tüdejében a váladék, és köhögnie kelljen. Ezzel aztán elérte, hogy a váladék egyre jobban odatapadjon a légutak falához, még jobban besűrűsödjön, és ha már egy kicsit is megerőltetőbb mozgást végzett, sietett a villamos után, vagy emeletet mászott: olyan görcsös köhögés jött rá, amit alig tudott abbahagyni.

A sok váladékba persze a bacilusok is igen nagy előszeretettel igyekeztek betelepedni, emiatt aztán egyre többször lázasodott be és ha láza az antibiotikumok szedésére el is múlt, a sok váladéktól azok sem tudták megszabadítani.
Ez volt az oka annak is, hogy az utóbbi időben egyre ritkábban akart együtt lenni délutánonként az iskolatársaival, nem mert elmenni a közös kirándulásokra sem, nehogy észrevegyék, hogy nem bírja a testi megerőltetést. A gyerekek, akikkel szeméremből soha nem beszélte meg, hogy tulajdonképpen mi is van vele, lassan elhidegültek tőle, mert azt hitték, hogy különcködik, hogy nem akar barátkozni velük. És így szép lassan magára maradt.

És akkor ahelyett, hogy megpróbálta volna megosztani gondjait valakivel, megbeszélni, hogyan tudna kitörni ebből az önként kialakított magányból, képletesen egyre szúrósabb tüskéket növesztett maga köré, úgy, hogy a szülei is képtelenek voltak áttörni azt. Ha a kezelésekre biztatták, - önfejűen elhárította édesanyja kérlelését. Orvoshoz menni nem volt hajlandó, hiszen az megint csak szemére fogja vetni nemtörődömségét. Néha meghívót is kapott, hogy jelentkezzen a mukósok rendezvényeire, vagy a közös nyaralásokra, de soha nem akart részt venni semmiben.

És most megtört a jég! Ennek a kedves kislánynak köszönhet mindent, aki a parkban megszólította őt. Milyen szerencse, hogy akkor éppen arra járt!