

Az oldal teljes tartalmának és szolgáltatásainak eléréséhez regisztráció és belépés szükséges.
Amennyiben kérdése van, kérjük írja meg! Kérdésére hamarosan választ kap. Kérdése közvetlenül nem kerül fel az oldalra, de név nélkül -hogy mások is elolvashassák, szeretnénk ha felkerülhetne. Ezt a kérdés beküldésekor kérjük közölje.
Kérdés beküldése
Uzsonna után egy nagyon furcsa rajzot ábrázoló kép került az asztalra.
- Ne sokat gondolkozzatok rajta, hogy mi is lehet ez, inkább megmondom: ez az orr és a vele összeköttetésben lévő üregek képe. Nem akarlak fárasztani benneteket komoly anatómiai rajzokkal, de megint csak úgy érzem, hogy sokkal nehezebb elképzelni azt, amit mondani szeretnék, ha nem látjátok magatok előtt.”
- „Az orr járataiból egy-egy kicsi nyílással két nagyobb üreg, az ú.n. arcüreg nyílik. Ezeknek a falát is nyálkahártya borítja, aminek a felszínén szintén sűrűbb a váladék. Az orrjáratban, miután nagy nyílása van a külvilág felé, a legtöbbször nem szokott a váladék felszaporodni, annál inkább sajnos a kétoldali arcüregben. Onnan ugyanis magától kiürülni nem tud, csak néha egy-egy nagyobb orrfújásnál buggyan elő belőle sűrű, sárgás-zöld váladék.
- A nagyobb baj azonban akkor van, amikor az orr -, illetve az arcüregek nyálkahártyája, kisebb nagyobb „nyúlványok” formájában megduzzad. Ezt az egyenetlen felszínű nyálkahártya duzzanatot, nyúlványok képződését nevezzük: polipnak. (Hasonlít a tengerben élő állat karjaira, ezért nevezték el így).”
- „No már most, látjátok a képen, hogy ha a nyálkahártya ilyen polipszerű nyúlványai kitöltik az arcüregeket és az orrjáratot, akkor a levegő nem tud bejutni az orron keresztül a tüdőbe. Az ilyen gyerek mindig csak a száján keresztül szívja be a levegőt, ami - nem is gondolnátok - mennyi kellemetlenséget, sőt bajt tud okozni. Amíg az orron át beszívott levegőt az orrban lévő nyálkahártya meg tudja szűrni a sok szennyező anyagtól, addig a szájon át beáramló tisztítatlanul kerül egyenesen a tüdőbe. Tehát megnő a veszélye annak, hogy így fertőző anyagok is könnyen bejutnak. A levegő párásítás nélkül kerül be, tehát kiszárítja a torok nyálkahártyáját, ami ezáltal könnyebben jön gyulladásba. A polipok között gyakran felszaporodik a gennyes váladék, ez éjszakánként hátra csurog a torokba és alvás közben a légvételek seprik be egyenesen a tüdőbe!
- Régebben sajnos nem nagyon tudtunk igazi megoldást erre az elváltozásra, mert hiába csípték le a gégészek az orrjáratból a látható polipocskákat, ahogy az egyiket eltávolították, már bukott is kifelé az arcüreg felől a következő. Így bizony előfordult, hogy volt akit ötször-hatszor operáltak meg!
- A legutóbbi időkben egy új eszköz áll az orvosok rendelkezésére, amivel ma már az arcüregeket is meg tudják szabadítani ettől a sok bajt okozó elváltozástól. Ennek az orvosi nyelven endoszkópnak nevezett műszernek a segítségével már sok kisgyerek nyerte vissza a lehetőséget, hogy újra az orrán át lélegezzen. Megszűnt a rossz csengésű orrhangja és megállt orrának deformálódása is. Ha ugyanis sokáig nem távolítják el ezeket a polipokat az orr üregeiből, előbb utóbb sajnos szétfeszítik az orrot alkotó csontokat és eltorzítják még az arcot is.
- Minden gyereknél kialakul ez? - Kérdezte Bence, mert ő még soha nem hallott ilyesmiről.
- Nem, természetesen nem -válaszolt az apa. - De ma még nem tudják az orvosok, hogy miért alakul ki ez az elváltozás az egyik mukósnál és miért nem lesz a másiknak soha, dehát nem ez az egyetlen dolog, aminek az oka ma még felderítetlen.
- És ha eltávolítják a polipokat, akkor soha többé nem újul ki? - érdeklődött Kata, aki szintén nem hallott még ezekről a hívatlan növedékekről.
- Sajnos még ez sem egészen biztos. Azt ugyanis, hogy egy beavatkozással egyszerre ki lehet-e tisztítani teljesen az orr- és az arcüregeket, az nem ítélhető meg a műtét során. A szemmel látható nyálkahártya növedékeket mind eltávolítják, de ami egy-egy rejtettebb üregrészben lapul, az csak akkor türemkedik elő, amikor az őt elrejtő polipokat kiürítették. Ezért arra sajnos számítani kell, hogy néha, egy átmeneti felszabadult orrlégzés után egyszercsak ismét eldugulhat egyik vagy másik orrfél.
- Van olyan ajánlott gyógyszer, amitől esetleg várható, hogy a polipok kiújulását megakadályozza, ez pedig a Rhinocort orrspray. Ha nem is mindenkinél, de az esetek jó részében ezzel legalábbis elodázható az újbóli megjelenés.
- Honnan lehet tudni, hogy kinek van akkora, vagy olyan sok polipja, aminél mindenképpen be kell avatkozni? - kérdezte Dorka.
- Ahhoz, hogy pontosan meg lehessen mondani kinél ajánlatos a műtétet elvégezni, szükség van a computer tomográfiás vizsgálatra. Ezt röviden CT-nek nevezzük. A szokásos röntgen felvételnél sokkal, de sokkal részletesebb képet mutat az arc üregeiről, azoknak a polipok okozta esetleges torzulásairól. Ha a polipok már a csontokat is megtámadták, nem szabad sokáig húzni, halasztani a műtétet.
- Megnyugtatásul mondom, hogy a műtétet mindenkinél altatásban végzik, a beavatkozás teljesen fájdalmatlan! A műtét után még egy-két napig egy kis véres váladék csorog az orrból, de rendszerint másnap már haza is lehet menni a kórházból. Így aztán a beavatkozástól igazán nem kell félni.
A beszélgetés végéhez érve mind a három gyerek nagy szuszogásba fogott az orrukon keresztül és megnyugodva állapították meg, hogy mindnyájan zavartalanul kapnak levegőt. -Végre valami, amivel egyelőre nem kell foglalkoznom - sóhajtotta magában megkönnyebbülten Dorka.
A csatlakozáshoz szükséges adatlap megtekintése és kinyomtatása:
Belépési Nyilatkozat