A parketta csiszolása, színezése és lakkozása

Szerző: admin Közzétéve:

parketta otthon

Akár a parketta első telepítéséről beszélünk, akár a karbantartásáról, sok esetben szóba jöhet ilyenkor a csiszolás és a felület színezése, illetve lakkozása is. Ezek a folyamatok több lépcsőben valósulnak meg, de a végeredmény biztosan felemelő lesz a tulajdonosok számára, ugyanis a jó parketták értékes megjelenést kölcsönöznek otthonunknak.

A csiszolás munkálata először is durva csiszolóval kezdődik, amelynek segítségével leszedik a szakemberek a felső lekopott réteget. Ezek után jöhet a finomabb szemcséjű csiszolása a parkettának. Az első körös csiszolás után betömik a hézagokat általában, ami után újabb csiszolással egészen addig munkálják a parketta felületét, amíg teljesen sima és egyenletes nem lesz.

A tömítésnek rendkívül fontos szerepe van főleg abban az esetben, ha már meglévő padlózat karbantartásáról van szó, ugyanis a nyikorgó parkettát bármennyire is tökéletesen csiszolhatjuk le, ha közben nem szüntetjük meg a nyikorgást, lakkozás után ugyanolyan idegesítő lesz rajta járkálni, mint a munkálatok előtt. A csiszolás folyamata azonban rengeteg porral is jár, így ajánlott olyan csiszológépet alkalmazni, amelyik képes fel is szívni az általa létrehozott port.

A parketta színezése és lakkozása a csiszolás elvégezte után valósítható meg. A színezésre ma már számos színező és pácoló anyag vásárolható, amelyek által a legkülönfélébb árnyalatokat is megvalósíthatjuk. A lakkozáshoz viszont ajánlott vízbázisú lakkot használni a környezetbarát megoldás érdekében.

Ilyenkor általában két réteget visznek fel a felületre, egy alapozó és egy fedő lakk réteget. Ennek fénye lehet fényes vagy selyemfényű is, mindez pedig a tulajdonos ízlésétől függ. A végeredmény pedig magáért fog beszélni, hiszen minden bizonnyal mindenki csodájára fog járni a gyönyörű és friss padlónak.

Kategóriák: Otthon