Cégalapítás egyszerűen
Bizonyos esetekben a cégalapítás nem egy túlságosan bonyolult folyamat, azonban egy biztos: rendkívül nagy figyelmet igényel, és fontos az is, hogy a cégalapítás gyakorlati lépéseit megfelelő tervezés előzze meg.
A sokak által alkalmazott egyszerűsített cégeljárási folyamat során, a megfelelő mintaszerződések kitöltésével, szerfelett könnyedén kivitelezhető a cégalapítási eljárás. A különböző törvény szerinti mintaszerződések kitöltésével a procedúra akár egy nap alatt is kivitelezhető lehet, ugyanis a cégbíróság a bejegyzést elrendelő vagy elutasító végzés kézbesítését ezen a határidőn belül kezdeményezi. Napjainkban ez a folyamat egyszerűbb, mint régen, ugyanis a legtöbb dolgot interneten keresztül is el lehet intézni a közjegyző vagy ügyvéd elektronikus aláírásával.
A cégalapításhoz azonban fontos az is, hogy megfelelő háttéri tudásanyaggal és megalapozó lépésekkel készítsük elő azt, például fontos tudni a cég nevét, székhelyét, meghatározott tulajdonosát, vezető tisztségviselőjét stb. Ezeket a dolgokat érdemes jól átgondolni, szükség esetén szakértői segítséget kérni annak érdekében, hogy a cégalapítási folyamat zökkenőmentesen haladjon majd előre. A különböző bürokratikus teendők és az engedélyek beszerzése mind hozzájárulhat a folyamat sikeréhez.
Amennyiben úgy érzi, hogy a tökéletes ügyintézés érdekében inkább szakértői segítségért folyamodna, a Céghmester szakértői csapata biztos segítséget nyújt akár azonnali, gyors vagy lassú cégalapítás esetén is.